3. SZÜLETÉSNAP

Kicsit eltűntem az utóbbi hetekben. Ennek az volt az oka, hogy február 2-án kisfiam betöltötte a harmadik életévét. Itt, Mexikóban ez a kor, mondhatni vallási mérföldkő. Ilyenkor kerülnek a gyerekek bemutatásra a templomban. Mint egykori spanyol gyarmat, ahová behurcolták a katolicizmust, ezek a hagyományok nagyon fontosak. 

A templomi bemutatás általában a szentmise keretein belül történik, amikor is a szülők és a keresztszülők felajánlják Istennek a gyermekeket, és hogy az isteni tanítás vezesse őket életükben. A kisfiúk általában szerzetesnek öltöznek, a kislányok pedig Szűz Máriának vagy angyalnak. Azért vannak, akik a 15. születésnap alkalmából megrendesésre kerülő hatalmas fiesta- hoz hasonló ruhakölteményeit adják már a kislányokra is, de nem az az igazán jellemző.

Mi, jó mexikói szokás szerint elkéstünk a templomból, ezért kisfiam már nem tudott átöltözni, de a halottak napi felvonuláson már volt rajta az assisi Szent Ferenc ruha, ezt húzta volna fel erre az ünnepségre is.

 

                                         
presentacion.jpg

 

san_francesco.jpg