Korai beszédfejlesztés

 

A minap vendégségben voltunk egyik ismerősünknél. Van egy 15 hónapos kisfiú a családban. Megkérdezték, hogy miért tud az ő gyermekük össz-vissz hat darab szót, s hogy ez mennyire normális. Szerintem először azzal kell tisztában lenni, hogy ilyen korban még nem nyilvánul meg a szókincs ennyire explicit módon. Tehát az, hogy hat szót mond, az nem egyenlő a szókincsével. Az viszont lehetséges, hogy valóban szűkös a szókincse.

 

Egy másik ismerősöm mesélte, hogy unokatestvérének egy hat és egy négy éves gyermeke van. A kicsi nagyon keveset beszél, azt sem helyesen. Amikor a fiú rákérdezett az anyukánál, hogy mi lehet a gond, a nő azt válaszolta, hogy nem is érti, mit tanulnak az óvodában. Az óvoda nagy segítség, de azért nem várhatjuk el, hogy megtanítsák mindazt, amit mi nem tudunk, akarunk, azt pedig végképp nem, hogy helyettesíthet minket. Mindemellett én roppant hálás vagyok az óvónőknek, mert tényleg látom a fiamon személyesen, micsoda előrelépéseket tesz, de ez egy csapatmunka. Egyedül egyikünk sem megy semmire. Egyik gimnazista tanítványom azt írta a motivációs levelébe, hogy azért akar Németországba költözni, hogy megtanuljon szervezettebb lenni. Ennek eszméjében aznap délután ötkor veszettül kereste a német tantárgy koordinátorát, hogy írjon neki egy ajánló levelet, mert neki másnap hajnalban Mexikóvárosba kell utaznia, s az összes dokumentumot leadnia a nagykövetségen. Hogyan várhatja el egy országtól, hogy megtanítsa valamire, amire sem a szülei, sem az iskolák nem voltak képesek?

 Valószínűleg az anyukák egy része elképed, másik része pedig maga is így tesz, ha bevallom, hogy nálunk fektetés címszó alatt egy óra hossza mese, ének, csikizés megy minden áldott este. Amikor Máté leszokott az esti anyatejfogyasztásról, rögtön kialakítottunk egy esti rituálét, ami mai napig ugyanolyan, s amitől semmilyen körülmények között nem tekintünk el. Ez máximum bővülhet vagy egyszer-egyszer kihagyhatunk valamilyen elemet, de alapjában véve ugyanaz a cél. Összebújunk, megosztunk egymással élményeket, sőt néha beszélgetünk, ami ugye egy két és fél éves gyerekkel még nehézkes, de lehetséges. Nálunk most a kirakó a menő, szóval minden este két kirakót kirakunk, s csak azután jön a mese. Fogmosás után pedig sötétben ölelés és éneklés. Kisfiam egész évben Mikulás és karácsonyi dalokat énekel, mert mindketten nagyon szeretjük az adventi időszakot. Csikihez meg nagyon szereti az Elvesztettem zsebkendőmet című népdalt vagy a rímeket. Mexikóban élünk, magyar nyelvet nem hall csak tőlem, még elvétve sem mástól, ez a napi egy óra az egyetlen esélyem, hogy megpróbáljuk utólérni a spanyoltudását. De vajon miért gondolják néhányan, hogy ezt nem kell megtenni akkor, ha az adott országban élünk? Majd csak ráragad?

Búcsúzóul még egy kis történet. Bölcsödés csoportomban van egy 19 hónapos kislány, aki szintén nem igazán beszél, viszont jól tudom, hogy otthon sokat énekelnek, mesélnek, s a nagytesó kedvesen csicsereg. A kicsi jókedélyű, kifejezetten toleráns gyermek, rögtön látszik, hogy másodszülött. Viszont a nagy otthon mindent elintéz neki. Mindent készen kap. Ezt edd, ezt húzd fel, most ezt csináljuk, nincs is arra szükség, hogy kifejezze magát. Neki kifejezetten jót tett, hogy hozzánk került, hiszen meg kell védenie magát, azt, amit ő akar, s szüksége van a beszédre.